Sólyom: Tanulságos és szép út volt

InfoRádió / MTI
2010. március 9. 14:50
Tanulságos és szép útnak nevezte a köztársasági elnök a nemzeti parkokban tett országjárását a Sándor-palotában, ahol fogadta a tíz magyarországi nemzeti park igazgatóit. Sólyom László úgy vélte: látogatásaival sikerült felhívnia az emberek figyelmét Magyarország természeti értékeire, és megnőtt a parkok látogatottsága.

Az államfő hangsúlyozta: a nemzeti parkok nehéz körülmények között működnek. Méltatlannak nevezte azt a helyzetet, hogy az állam a felét finanszírozza a kiadásoknak, míg a másik felét a nemzeti parknak saját magának kell kitermelnie.

Sólyom László országjáró sorozatának első állomásaként, 2007 januárjában, a Körös-Maros Nemzeti Parkba látogatott, majd a sorozatot nemrég Kiskunsági Nemzeti Parkban fejezte be.