eur:
394.46
usd:
370.45
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Több pénzt fordít ár- és belvízvédelemre a kormány

A kormány az eddigi 824 millió forint mellé újabb 800 millió forintot biztosít a védekezésre - jelentette be a kormányszóvivő. Szollár Domokos azt mondta: ebből 500 milliót az ár-, 300 millió forintot a belvízvédelemre fordíthatnak

A kormányszóvivő szerint azért van szükség az árvíz és belvíz elleni védekezésre fordított keret megemelésére, mert a decemberi-januári védekezés jelentős költségeket emésztett fel.

A januári csúcsidőszakban kétezer ember vett részt a munkálatokban, a belvízzel elöntött területek nagysága meghaladta a 100 ezer hektárt. Szollár Domokos elmondta: a belvízzel elöntött területek nagysága már mintegy 175 ezer hektár. Ennek több mint fele, 92 ezer hektár, vetés és szántóterület, ami főleg az ország keleti területein okoz problémákat. Hozzátette: árvízfronton sem sokkal biztatóbb a helyzet, jelenleg 375 kilométeren van védelmi készültség.

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a folyók vízgyűjtő területén megindult olvadás és az előre jelzett csapadék pedig minden bizonnyal újabb árhullámokat okoz majd a hazai folyószakaszokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×