eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Zökkenőmentesen indult a regisztrációs jegyrendszer

Zökkenőmentesen indult a díjmentesen utazók számára bevezetett regisztrációs jegyrendszer - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő hétfőn a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, a Nyugati pályaudvaron.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az utazási szokások felmérésére 2010. március 1-jétől regisztrációs jegyet kell váltaniuk a Volán járataira, a vasútra a szociálpolitikai kedvezményként díjmentesen utazóknak, köztük a 6 éven aluli gyerekeknek, a 65 éven felülieknek.

Szollár Domokos elmondta: a szolgáltatók - a MÁV-START, a Volán és a GYSEV - igyekeztek mindent megtenni az ingyen beszerezhető regisztrációs jegyrendszer bevezetésért, átprogramozták a jegykiadó rendszereket, kiképezték a munkavállalókat, zsúfoltság esetén mozgó jegyárusokat állítanak szolgálatba.

A kormányszóvivő elmondta: a kormány elvárása a szolgáltatókkal szemben, hogy zsúfoltság esetén hozzanak "extra" intézkedéseket, például nyissanak ki több pénztárt.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy július elsejéig a jegykezelőnél is lehet regisztrációs jegyet váltani. Július 1-je után 500 forint pótdíjat kell fizetni regisztrációs jegy hiánya miatt.

Szollár Domokos közölte: a regisztrációs jegy némi kényelmetlenséggel járhat, de mindenkinek tudnia kell, hogy a nyert információ szükséges az utazási kedvezményrendszer átalakításához, az utazási szokásokat jobban figyelembe vevő menetrend kialakításához. Magyarország 10 millió lakosából jelenleg 7,7 millió utazik kedvezménnyel. Tavaly a kormány 330 milliárd forintot adott a közösségi közlekedés fenntartásához.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a MÁV-START-nak 300 millió forintba kerül a regisztrációs jegy kiadásához szükséges rendszer kialakítása, a Volán társaságoknál nem jelentett különösebb kiadást, egy regisztrációs jegy papírköltség 5-15 forint között alakul.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×