Súlyos demográfiai válság van Magyarországon

Infostart
2010. február 27. 12:30
A szomszéd országokhoz képest is nagyon rossz Magyarország demográfiai helyzete - hangsúlyozta Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.

Súlyos demográfiai válság van Magyarországon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese. A KSH legfrissebb adatai szerint 34 ezerrel csökkent a népesség egy év alatt.

Kopp Mária kiemelte: az 1980-as évek óta folyamatosan csökken a magyar népesség, az egyik legsúlyosabb helyzetben lévő országgá váltunk, és a szomszédos országokhoz képest is rossz a helyzet.

Egy érdekes paradoxon figyelhető meg, ugyanis 20 magyar fiatal 23 gyereket szeretne, de csak 13 születik meg, vagyis a tervek jók, de eltérnek a valóságtól - fejtette ki az igazgató-helyettes. Hozzátette: a magyar fiatalok 70 százaléka mondja azt, hogy nem lehet boldog, akinek nincs gyereke, ami jó aránynak tekinthető.

A szándék megvan, de a társadalom nem segíti a tervezett gyerekek megszületését - hangsúlyozta Kopp Mária. Szólt arról is, a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzettek esetében több gyerek is születik a kívántnál, míg az érettségizett vagy magasabb végzettségű rétegnél már sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyit szeretnének.

Átalakult a társadalom, és nem vette figyelembe, hogy a jövőnket az határozza meg, hogy megszületnek-e a gyerekek - emelte ki.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást