eur:
394.23
usd:
370.28
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

MSZP-dilemma: visszalépni a második fordulóban a Fidesz javára?

Szocialista dilemmák. Szekeres Imre távozik a honvédelmi tárca éléről? Négyszázmillió tonna szenet bányásznak majd a Mecsekben. Kis áramdrágulást hozhat az április. Mi lesz veled, Raiffeisen? Mérleg híján felfüggesztik az adószámot. Pozitív adóslista helyett ügyfélkasztokat alkalmazhat a hitelező.

A Népszabadság emlékeztetett arra, hogy tizenkét olyan körzet volt tavaly az EP-választáson, ahol a Fidesz nem érte el az ötven százalékot, a Jobbik viszont megelőzte az MSZP-t. A szocialisták nagy dilemmája: az esetleg a szélsőjobb felé billenő körzetekben az első forduló után vissza kell-e léptetni a jelöltet a Fidesz javára, hogy a Jobbik térnyerését megakadályozzák.

Benyújthatja lemondását Szekeres Imre honvédelmi miniszter a tárcánál történt visszaélések miatt, vállalva a politikai felelősséget a történtekért - értesült a Magyar Nemzet. A lap a kormányszóvivőt és a szaktárca szóvivőjét nem érte el. A Budapesti Katonai Ügyészség szerdán közölte, hogy korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt több magas rangú főtiszt ellen is büntetőeljárást kezdeményeztek.

Az Index arról tájékoztat, hogy a mecseki bányanyitás előkészületi munkáit elindító kft. feketeszén-kutatásra vonatkozó kutatási jogot szerzett egy tíz és fél négyzetkilométeres dél-magyarországi lelőhelyen, ahol korábban még nem folyt bányászati tevékenység. A társaság három-négy éven belül tervezi megkezdeni a több mint négyszázmillió tonna feketeszén bányászatának előkészületeit.

Várhatóan csak szerény mértékben emelkednek a lakossági áramtarifák áprilistól, a szolgáltatók már beadták kérelmeiket a Magyar Energia Hivatalhoz - közli a Napi gazdaság. A befolyásoló tényezők közül az utóbbi hónapokban csupán a gázárak változtak, az árampiacon túlkapacitás van.

A portfolio.hu felidészi, hogy a keddi 12%-os zuhanás után szerdán újabb 5%-ot esett a Raiffeisen International árfolyama a bécsi tőzsdén. Az esés elsődleges oka egy bejelentés, mely szerint több lehetséges megoldás egyikeként összeolvadhat anyabankjával a régiós bankokat tömörítő pénzintézet. Az elemzők ugyan kedvezően fogadták a bank tegnap közzétett 2009-es előzetes eredményeit, az árfolyam szempontjából rövid távon nagy bizonytalanságot okozhat, hogy a szervezeti átalakulás konkrétumait várhatóan csak március végén ismerhetik meg a befektetők.

Az adóhivatal 2010. január végéig több mint ötezer felszólító levelet küldött a beszámoló benyújtását elmulasztó adózók részére, és csak 2500 esetben rendelte el határozatban az adószám felfüggesztését - olvasható a Világgazdaságban. A cégbíróság minden külön felszólítás nélkül törli a cégjegyzékből a mérleg benyújtását elmulasztó vállalkozásokat az adóhatóság megkeresésére.

A pozitív adóslista körüli viták elhúzódása miatt a bankok új adósminősítési eszközök kidolgozásán fáradoznak - írja a penzcentrum.hu. Az ügyfeleket a jövedelmük alapján különböző kategóriákba sorolják, amire júniustól jogszabály kötelezi őket. Az egyik nagy bank már jó ideje alkalmazza ezt a módszert, ők 10 minősítési kategóriát alakítottak ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×