Pálinkás: Ökológiai és közlekedési fejlesztések a Duna-stratégiában

Infostart
2010. február 25. 14:45
Ökológiai és közlekedési fejlesztések képezik a Duna-stratégia alapját - mondta az InfoRádiónak a Duna csúcstalálkozónak otthont adó Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hangsúlyozta: a program fontos része a folyó vízminőségének folyamatos monitorozása.

A Duna védelme összetett probléma, hiszen nemcsak a folyóra kell koncentrálni, hanem annak vízgyűjtő területére is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Pálinkás József hozzátette: a tanácskozás fontos eredménye lenne, ha a résztvevők meg tudnának egyezni abban, hogy a jövőben minden, a Dunát érintő beruházás előtt megvizsgálják annak folyóra gyakorolt hatását.

A program tehát elsősorban ökológiai és hajózási stratégia, de természetesen ahhoz gazdasági és egyéb elemek is kapcsolódnak.

Szóba kerül például egy a Duna völgyében készülő gyorsvasút építésének terve, valamint egy oktatási együttműködés a Duna menti egyetemek között. Nagy hangsúlyt kap a Dunát kevésbé terhelő hajózás megvalósítása.

Pálinkás József hangsúlyozta: igen fontos azonban, hogy létrejön egy kutatóhálózat létrehozása, amely folyamatosan monitorozná a víz minőségét a folyó minden szakaszán, a kapott adatokat pedig úgy dokumentálná, hogy azok felhasználhatók legyenek a további munkához.

A stratégiát 2011-ben, a magyar EU-elnökség idején fogadhatják el a résztvevők.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást