eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Már heten vannak előzetes letartóztatásban a Capital Partners ügyében - hírösszefoglaló

Hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Capital Partners ügyében a bíróság. Az E.ON kommunikációs igazgatója szerint 10 százalék körüli gázáremelés lehet tavasszal. A kommunizmus áldozataira emlékeztek ma országszerte.

Hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Capital Partners ügyében a bíróság. A végzés nem jogerős, mert az érintettek és védőik fellebbeznek. Az előzetes letartóztatást a szökés, a büntetőeljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el. Az ügyben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt összesen 15 embert gyanúsít a rendőrség.

Budapesten házkutatást tartott több helyszínen a Rácfürdő rekonstrukciója ügyében a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya. A felújítás miatti nyomozással egyidőben a budapesti fürdőkben felszerelt beléptető rendszer beszerzése miatt is eljárást indított a rendőrség. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a Rác fürdő felújításával és a mellette épülő szálloda építésével jelentős vagyoni hátrány érte a fővárosi önkormányzatot.

Március közepén várható végleges döntés a tervezett gázáremelés mértékéről - közölte az E.ON kommunikációs igazgatója. Kutas István a lapértesülésekre utalva az InfoRádiónak azt mondta: az árakat alapvetően a forint-dollár árfolyama, valamint az olajár határozza meg, így a jelenlegi adatok alapján valóban indokolt lehet egy mintegy 10 százalékos drágulás.

Nem vonja vissza az Egészségügyi Minisztérium azt a jogszabályt, amely szerint évente hatóanyagonként és betegségcsoportonként legfeljebb 50 beteg kaphatja meg egyedi méltányosság alapján gyógyszerét. A tárca azután közölte ezt, hogy a Magyar Rákliga jelezte: az Alkotmánybírósághoz fordul a módosítás miatt. A tárca erre reagálva hangsúlyozta: álláspontja szerint a jogszabály a betegek érdekét védi.

A pénzügyminiszter szerint a fiskális fegyelmen múlik az idei, GDP-arányos államháztartási hiány mértéke. Oszkó Péter arra reagált, hogy a jegybank a kormány által 2010-re várt 3,8 százalékos, valamint a jövő évi 2,8 százalékos deficit helyett 4,2, illetve 4,3 százalékkal számol.

Az MSZP szerint a Fidesz tájékoztató kiadványa számos valótlan állítást és csúsztatást tartalmaz. Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője azt mondta: az ellenzéki párt véleményével ellentétben több pozitív változás történt az országban; egyebek mellett több száz kilométer autópálya épült és kórházak újultak meg. Az ellenzéki párt szerdán mutatta be az "Itt az idő!" című tájékoztató kiadványt.

A legfrissebb adatok szerint eddig másfél millió ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz - közölte az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője. Szijjártó Péter Hódmezővásárhelyen azt mondta: még nem minden aktivista adta le a szelvényeket, így ez a szám tovább nőhet a következő napokban. Hozzátette: a rendszerváltoztatás óta párt még nem gyűjtött ennyi ajánlószelvényt. Közben Nyitrai Zsolt, a Fidesz informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője arról beszélt, hogy pártja kormányra kerülése esetén kiemelt ágazatként kívánja kezelni az informatika és a telekommunikáció területét.

Népszavazást kezdeményez a gyermekek rendszeres iskolába járásáért az Összefogás Párt elnöke; Szepessy Zsolt, aki egyben Monok polgármestere is, hangsúlyozta: azt szeretné, ha nem kapnának segélyt azok a szülők, akik nem küldik iskolába gyermeküket.

Nem lesz külön forrás a Duna-stratégia megvalósítására; a tervezett fejlesztések a meglévő európai uniós eszközök átcsoportosításával valósulhatnak meg. Erről a Duna-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat aláírása után beszélt Balázs Péter külügyminiszter. Bajnai Gordon kormányfő az Európai Bizottság által rendezett budapesti konferencia megnyitóján hangsúlyozta: Magyarország szívesen vállalná a határokon átnyúló közlekedési infrastruktúra fejlesztésének vezetését.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek ma országszerte. Bajnai Gordon miniszterelnök közleményében úgy fogalmazott: a mai nap az emlékezés fontossága mellett arra figyelmeztet: soha nem szabad megengedni, hogy bárki, bármilyen eszme nevében elnyomja az embert, a nemzetet. Az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány ülésén Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke azt mondta: olyan kabinetre van szükség, amely az emberek mellett áll. Közleményben emlékezett meg az áldozatokról Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és az MDF, Brüsszelben pedig közös nyilatkozatot adott ki az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke és a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja. Az Országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy február 25-e legyen az emléknap, mivel 63 évvel ezelőtt ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×