eur:
394.15
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vesztegetési ügyben nyomoz a katonai ügyészség, egy HM-es cég is érintett

Vesztegetés miatt nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot - közölte a katonai ügyészség szerdán.

Az Ács Tibor sajtószóvivő által aláírt közlemény szövege szerint a vezető beosztású személyek, a honvédségi beszerzések után anyagi ellenszolgáltatást kértek a honvédségi tulajdonban lévő gazdasági társasággal szerződő más gazdasági társaságoktól. A gyanúsítottak több millió forintot vettek át, melyet egymás között elosztottak.

Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak között van a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztály jelenlegi és volt vezetője. A volt vezető katonai attaséként teljesítette szolgálatát, az ügy miatt hazarendelték szolgálati helyéről - olvasható a közleményben.

A közlés szerint érintett a védelemgazdasági főosztály, főosztályvezető ezredes rendfokozatú helyettese és a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt álló állami tulajdonú HM Currus Zrt. vezérigazgatója is.

Kitértek arra is, hogy a nyomozás során több személyt őrizetbe vettek, vagy elrendelték előzetes letartóztatásukat, de olyan is van, aki szabadlábon védekezhet.

A Budapesti Katonai Ügyészség költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette miatt folytat nyomozást.

A Currus Zrt. a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó gazdasági társaság, melynek elnöki pozíciójára a Magyar Nemzet közlése szerint a közelmúltban Havril András volt vezérezredest, vezérkari főnököt nevezték ki.

A Budapesti Katonai Ügyészség a múlt héten közölte, hogy Ács Tibor alezredes, szóvivő ellen fegyelmi eljárás van folyamatban egy újságíróval folytatott megánbeszélgetése miatt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×