eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szekeres Imre kikérte magának

Szekeres Imre honvédelmi miniszter Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatásán elfogadhatatlannak tartotta, hogy előfordulhatott olyan eset, amikor az egyik katonai ügyész nagy nyilvánosság előtt, minden alapot nélkülöző kijelentéssel minősített egy állami vállalatot - közölte a szaktárca.

A minisztériumi közlemény szerint Szekeres Imre azt viszont példaértékűnek nevezte, hogy a katonai ügyészség elhatárolódott a történtektől.

A tárcavezető arra utalt, hogy Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség volt szóvivője nemrégiben a HírTV-nek nyilatkozva "gengszterszervezetnek" titulálta a minisztérium tulajdonában lévő HM EI Zrt.-t, mert szerinte a szervezet nyugdíjasokat foglalkoztat vissza, akik ellen hatáskör hiányában nem folytathatnak eljárást.

A Budapesti Katonai Ügyészség az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint előzetes vizsgálatot folytattak le, ami alapján megállapították, hogy Ács Tibor "mint szóvivő nyilatkozatot nem tett, egy újságíróval folytatott magánbeszélgetést telefonon, melynek során az újságíró Ács Tibor tudta és beleegyezése nélkül rögzítette a beszélgetést".

A Honvédelmi Minisztérium (HM) keddi közleményében az olvasható: Szekeres Imre a találkozón kifejtette, az, hogy van olyan személy, akire a bűncselekmény gyanúja vetődik, nem kérdőjelezheti meg a Magyar Honvédség, az abban becsülettel és tisztességgel szolgálók érdemeit.

"Mindez nem árnyékolhatja be a Magyar Honvédség elmúlt négy esztendőben elvégzett kiemelkedő munkáját, azoknak a tisztességes katonáknak a teljesítményét, akik itthon és külföldön bizonyították elhivatottságukat, hazaszeretetüket" - hangsúlyozta a miniszter Sólyom Lászlónál tett látogatáson.

Mint írták: a miniszter a munkalátogatás során átadta a köztársasági elnöknek a "Nemzeti konszenzus négy éve" című összefoglaló kiadványt, amely a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négy éves tevékenységét ismerteti.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a nap folyamán korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédséggel kapcsolatos ügyekről kért tájékoztatást az államfő Szekeres Imre honvédelmi minisztertől. Az államfőnél kedden korábban Kovács Tamás legfőbb ügyész és Kovács Árpád katonai főügyész járt a Sándor-palotában, akik arról tájékoztatták Sólyom Lászlót, hogyan áll a honvédséggel kapcsolatos ügyek vizsgálata. A Köztársasági Elnöki Hivatal nem kívánt részleteket közölni a találkozókról.

Az elmúlt napokban több, a honvédséget érintő ügy is foglalkoztatta a sajtót: ezek között szerepelt egy, a tárcánál felvetődött sikkasztási ügy, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának letartóztatása.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×