eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Önkormányzatokkal szövetkezik a Nemzeti Õrsereg

Megalakult és három szabolcsi önkormányzattal már együttműködési megállapodást is kötött a Nemzeti Õrsereg polgárőr egyesülete - jelentette be Bodrog László, a szervezet főkapitánya, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje kedden sajtótájékoztatón Nyíregyházán.

Az őrsereg polgárőrsége Vaján, Petneházán és Benken kezdi meg működését. Csaknem hatvan ember tette le a hétvégén a polgárőri vizsgát és esküt, valamint az együttműködési szerződéseket is megkötötte az őrsereg egyesülete a három önkormányzattal - mondta Bodrog László, hozzátéve, hogy a szervezetnek így törvényes keretek között nyílik lehetősége a vidék közbiztonságának erősítésére.

A politikus hangsúlyozta, hogy bár a Nemzeti Õrsereg és a Magyar Gárda alulról szerveződő "önvédelmi reflexe" a magyar nemzetnek, de a Jobbik azt szeretné, hogy a vidék közbiztonságát a párt által felállítandó csendőrség biztosítaná. Bodrog László szerint addig, amíg ezt parlamenti képviselet, illetve törvény híján nem tudja a párt létrehozni, az őrsereg polgárőr egyesülete látja el ezt a feladatot.

A képviselőjelölt a parlament által hétfőn elfogadott, holokauszttagadásról szóló törvénymódosítással kapcsolatban kijelentette: látszik, hogy "ismét egyértelműen a Jobbik a célpont". Bodrog László hozzáfűzte: a Jobbik tartja magát programjához, s továbbra is el akarja számoltatni a parlamenti pártokat az elmúlt húsz évről.

A Nemzeti Õrsereg egyik egyenruhás alakulata részt vett 2007 augusztusában a fővárosban a Magyar Gárda megalakulásán, a gárda tagjainak első köztéri avatásán, azt követően pedig több rendezvényen együtt vonultak fel. A 2007 októberében alakult Nemzeti Õrsereg bírósági bejegyzése Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökének elmondása szerint tavaly májusban emelkedett jogerőre.

Szilágyi László, a szabolcsi főügyészség sajtószóvivője korábban elmondta: az első bírósági bejegyzést megtámadták, s a Debreceni Ítélőtábla helyt is adott az ügyészségi kifogásnak. A Nemzeti Õrsereg azonban megváltoztatta az alapszabályának azokat a pontjait, amelyek törvényességi szempontból nem feleltek meg, így a bíróság végül mégis csak bejegyezte, s a nyírségi főügyészség a változtatásokra tekintettel tudomásul vette a határozatot.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×