Mesterházy szombaton programot hirdet

InfoRádió / MTI
2010. február 19. 13:45
Négy felszólalója lesz az MSZP szombati országos kampánynyitó rendezvényének, amelyen Mesterházy Attila meghirdeti miniszterelnök-jelölti programját.

Budai Bernadett, a párt szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta, hogy az eseményre néhány ezer embert várnak, és a visszajelzések alapján megtelik majd a SYMA rendezvénycsarnok.

Tájékoztatása szerint a kampányrendezvény Lendvai Ildikó pártelnök beszédével kezdődik, majd Kovács László volt uniós biztos és Gráf József agrárminiszter kap szót. Õket követi Mesterházy Attila kormányfőjelölt, aki programot hirdet a kampánynyitón.

Az MTI úgy tudja, a rendezvényen részt vesz Bajnai Gordon miniszterelnök is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Tamás összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást