Polyák Gábor úgy érzi, még van tennivalója

Infostart
2010. február 18. 18:29
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökeként a szakmai szempontok érvényesítése lesz a célja Polyák Gábornak, ha hétfőn az Országgyűlésben a képviselők többsége megválasztja a testület első emberének. Az InfoRádiónak adott interjújában a jogász azt mondta: van szakmai tennivaló, de a részletekről a tisztség betöltése után beszél majd.

Polyák Gábor régóta dolgozott az ORTT-ben a korábbi elnök, Majtényi László mellett, így tapasztalatból is tudja azt, amelyről a távozó vezető lemondásakor beszámolt: a közpolitikai érdekek háttérbe olykor háttérbe kerülnek a pártpolitika mellett.

A jelölt azonban azt állítja: szakemberként érkezett az intézménybe, ezért továbbra is a szakmai szempontok minél hangsúlyosabb, mindenek feletti érvényesítése lesz a célja.

Hozzátette: az ORTT hátralévő, nem túl hosszú időszakában még vannak olyan tennivalók, amelyeket a szakmaiság megkíván.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást