eur:
392.83
usd:
367.92
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Fidesz: a változást már Magyarországon kívül is várják

Varga Mihály szerint a változást most már nemcsak Magyarországon belül, hanem az országon kívül is várják.

A Fidesz alelnöke azt mondta: ezt mutatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának hétfői budapesti sajtótájékoztatója is, ahol elmondták, esélyt látnak arra, hogy egy következő kormány gazdaságpolitikája következtében az államadósságnak a GDP-hez viszonyított 80 százalékos mértéke öt év múlva 65 százalékra csökkenjen.

Varga Mihály úgy fogalmazott: az adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság nincs túl a válságon. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, gazdasági és politikai változásra egyaránt szükség van - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×