Érettségije még mindig nincs, de már nem MSZP-s az ózdi polgármester

Infostart
2010. február 15. 08:30
Néhány héttel ezelőtt, saját kérésére, a balközép frakcióból kizárták Benedek Mihályt, Ózd szocialista polgármesterét - írta hétfői számában az Észak-Magyarország.

A döntést február elején, a képviselő-testület előtt jelentették be, de mint kiderült: nem csak a frakcióból, hanem a Magyar Szocialista Pártból is kilépett az észak-borsodi város első embere. Mindezt levélben tudatta az MSZP helyi szervezetével.

A képviselő-testületi ülésen felolvasott nyílt levelében egyebek között azt írta, hogy elszámol a lelkiismeretével az elmúlt időszakban történtek miatt. A várost továbbra is felelősen vezető polgármesterként azonban azt kéri, ezt mások is tegyék meg.

Benedek Mihálytól azután vonták meg a bizalmat, hogy három hónapja vallotta be, korábbi állításával szemben nincs érettségije.