eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kétórás késéssel járnak egyes vonatok

Másfél-két órás késéssel közlekednek az Ausztria felől érkező nemzetközi vonatok a Hegyeshalom-Budapest vonalon az osztrák oldalon keletkezett hóakadályok miatt - közölte a Mávinform ügyeletese.

Peiper Károly elmondta: a késést elsősorban az okozza, hogy az Ausztriából érkező szerelvények elé Hegyeshalomnál magyar mozdonyt kell csatolni. Szólt arról is, hogy az esti órákig legalább 1 órás késésre kell számítani Tapolca-Székesfehérvár vasútvonalon, ahol reggel elakadt egy szerelvény.

Budapesten menetrend szerint járnak az elővárosi vonatok, csak néhány perces késések vannak, a Dél-Dunántúlról illetve Nyugat-Magyarországról érkező távolsági vonatok esetében viszont 5-10 perces késésekre kell számítani.

Szombaton, délelőtt 11 óráig 120 esetben kérték országszerte a tűzoltók segítségét a havazás és hóátfúvások miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Kis-Guczi Péter elmondta: a legtöbb elakadt vagy árokba csúszott járművet Vas, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Fejér megyében kellett kimenteniük.

Az egész Dunántúlon óriási fennakadásokat okoz a közúti közlekedésben a havazás, a jegesedés és a hófúvás; Országos Meteorológiai Szolgálat vörös riasztást adott ki. Fejér megyében több száz jármű akadt el a hóban; a térségben helyenként egy-másfél méteres hófalakat alakított ki a szél, emiatt több főút és sok mellékút is járhatatlanná vált.

Már négy települést, Iszkaszentgyörgyöt, Zámolyt, Nagyveleget és Magyaralmást nem lehet közúton megközelíteni. Hajnalban elakadt a Csajág és Polgárdi között közlekedő vonat és a mentésére indult mozdony is; az utasokat a tűzoltók vitték be a Polgárdi állomásra. Győr-Moson-Sopron megyében járhatatlan a Győrt és Sopront összekötő 85-ös főút és a Rédicstől Szombathelyen és Csornán át Mosonmagyaróvárig vezető 86-os.

A Szombathely és Csorna közötti szakaszt lezárta a rendőrség, a kamionokat pedig egyáltalán nem engedik fel a 86-os útra. Veszprém megyében a viharos szél miatt hótorlaszok alakultak ki a megyeszékhely és Tapolca közötti főúton, a rendőrség lezárta a Tóvázsonyig vezető szakaszt. Több mellékút is járhatatlan.

A 6-os úton Pakstól északra egy nyomvonalon, rendőri felvezetéssel közlekedhetnek a járművek egészen a Dunaföldvár fölötti szakaszig, teherautókat továbbra sem engedik fel a 6-osra. Tolna és Baranya megyében több jármű csúszott árokba, Zala megyében több út járhatatlan, Zalaszentmártont pedig teljesen elzárta a külvilágtól a hófúvás.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×