Dunántúlon szinte megbénult az élet a hó miatt

Infostart
2010. február 13. 22:33
A Dunántúlon és a középső országrészben is fennakadásokat okozott a hófúvás és a jegesedés. Előzetes letartóztatásba helyezték a 22 ember megölésére készülő egyetemistát. A 16 fős magyar küldöttség részvételével megkezdődött Vancouverben a téli olimpia.

A Dunántúl mellett a középső országrészben is jelentős fennakadásokat okozott szombaton a közlekedésben a hófúvás és a jegesedés; Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Somogy megyén kívül Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében voltak problémák. Fejér megyében több település vált megközelíthetetlenné. Csajág és Polgárdi között egy vonat került a hó fogságába, a 15 utast még a reggeli órákban sikerült kimenteni, de Székesfehérvár és Balatonkenese között egész nap szünetelt a közlekedés. Az Ausztriából érkező nemzetközi vonatok is jelentős késéssel közlekedtek a Hegyeshalom- Budapest vonalon, mert az osztrák oldalon kialakult hóakadályok miatt a vonatok elé Hegyeshalomnál magyar mozdonyt kellett csatolni.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 22 éves egyetemistát, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy ámokfutásra készült. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. Nem sokkal korábban a férfi részben visszavonta pénteki vallomását, de erről eddig nem közöltek részleteket. A diák, aki sportlövőként egy 9 milliméteres Parabellum fegyver tulajdonosa volt, azt tervezte, hogy egy fővárosi bevásárlóközpontban vagy saját egyetemén válogatás nélkül 22 embert kivégez, és erre már több mint másfél éve készült. Az egyetemista ellen több emberen elkövetett emberölés előkészülete miatt folyik eljárás.

Élénkül a cégek munkaerő-toborzási kedve; januárban 30 ezer új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, és várhatóan a tavaszi állásbörzéken is több cég képviselteti magát mint tavaly. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint januárban több mint a duplájára nőtt a bejelentett új állások száma decemberhez képest. Ezeknek körülbelül harmada nem támogatott álláshely volt, kétharmada pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási formára szólt. A januári zárónapon a legtöbb támogatás nélküli betöltetlen álláshely az egyszerű szolgáltatási jellegű foglalkozások körében volt, így a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a vendéglátóiparban valamint a vas- és fémipari szakmákban.

Drezdában szélsőjobboldali tüntetők és baloldali ellentüntetők csaptak össze a II. világháború idején a német város ellen intézett bombatámadás 65. évfordulóján szervezett megemlékezésen. A zavargók a rendőrökre is rátámadtak, a hatóságok végül vízágyút is bevetettek. Sérültekről és őrizetbe vételekről nem érkezett jelentés. A szászországi városban minden évben civil kezdeményezésre emlékeznek meg az amerikai-brit szövetségi erők által végrehajtott bombatámadásról.

Afganisztán déli részén nagyszabású tálibellenes offenzívát indítottak a helyi és a külföldi csapatok. Az amerikai tengerészgyalogosok alkotta támadóék reggelre elérte Mardzsa városát. Az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erő parancsnoksága a hónap elején közölte: legalább ezer afgán rendőrt, ezer katonát és sok ezer szövetséges katonát vezényelnek a lázongó Hilmend tartományba. Az offenzíva célja a civilek védelme és az újjáépítés lehetővé tétele. A főcsapás iránya Mardzsa városa és környéke. A művelet a legnagyobb szabású katonai akció a tálibok ellen azóta, hogy Barack Obama amerikai elnök új afganisztáni stratégiát hirdetett meg.

Vancouverben megkezdődött a XXI. téli olimpia; a 16 napig tartó versenysorozatot Kanada főkormányzója nyitotta meg közép-európai idő szerint szombat hajnalban. A megnyitón felvonták a kanadai zászlót, és bemutatkoztak az ország őslakosai, a különböző indián törzsek. A szervezők - szakítva a hagyományokkal - már a megnyitó elején felvonultatták a sportolókat, hogy ők is élvezhessék a látványos műsort. A 16 fős magyar küldöttség nemzeti zászlaját a 2004-ben Európa-bajnok, utolsó olimpiájára készülő műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia vitte. Rajta kívül még két magyar származású zászlóvivő is felvonult; Románia lobogóját a biatlonos Tófalvi Éva, Szlovákia zászlaját pedig a jégkorongozó Zigmund Pálffy vitte.