Éger István: A betegellátás minden szintje válságban van

InfoRádió / MTI
2010. február 11. 17:40
Hosszú távú stratégiát sürgetett az egészségügyben a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal soros elnöke. Éger István a testület ülése után azt mondta: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem várható, hogy egy ciklus alatt megoldódjon minden probléma, de az sem tartható, hogy az egészségügyet finanszírozási gondokra hivatkozva évek óta elhanyagolják.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hangsúlyozta: a mindenkori kormányzatnak azt kellene meghatároznia, hogy milyen célok és alapelvek mentén akarja megszervezni az ellátást, és ehhez kellene társítani a finanszírozást.

Éger István közölte azt is, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szerint a betegellátás minden szintje válságban van. Kérdésre válaszolva azt mondta: a kórházi szervezeteknek nem kellett volna aláírniuk ősszel a finanszírozásról a kormánnyal kötött megállapodást.

Hozzátette: az orvosi kamarát és a szakszervezeteket törvénysértő módon kihagyták az egyeztetésből.