eur:
395.77
usd:
372.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Bőhm: Az átalakítás után több adóforintból működik majd a BKV

Bőhm András SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint a következő önkormányzati ciklusban hozzá kell nyúlni a BKV átalakításához, mégpedig radikálisan. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az átalakítás után több adóforintba kerül majd a közlekedési cég működtetése.

A többi fővárosi cégnél nincsenek likviditási gondok, sőt jelentős részük eredménnyel dolgozik, a BKV-é egyedi történet, csak a MÁV-éhoz lehet hasonlítani - mondta Bőhm András SZDSZ-es képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus hozzátette: az már tudható, mennyi pénzt kap jövőre az állami költségvetésből és a fővárostól, az azonban még nem, hogy a társaság átszervezésével mekkora összeg spórolható meg. Ha majd ez is kiderül, az új közgyűlésnek kell döntenie arról, hogy emeli-e a viteldíjat, illetve, hogy milyen mértékű hiányt enged felhalmozni a cégnél.

A szándék az, hogy az utasok ne fizessenek többet a szolgáltatásért, annak díjai legfeljebb az infláció mértékével megegyezően növekedjenek - mondta Bőhm András, aki ugyanakkor hozzáfűzte: a BKV működtetése több adóforintba kerül majd az átalakítás után is.

Nincs olyan, hogy állami vagy fővárosi pénz, adópénz van. Ilyen értelemben nem feltétlenül kerül majd ez többe az adófizető állampolgárnak: valamelyik másik állami vagy önkormányzati kiadás terhére lehet megpróbálni az átszervezést - fogalmazott a szabad demokrata politikus.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×