Demszky Gábor és az összeesküvés-elméletek

Infostart
2010. február 9. 07:45
Az MSZP és a Fidesz fővárosi frakcióvezetői úgy gondolják, Demszky Gábor főpolgármester összeesküvés-elméletekkel próbálja elterelni a figyelmet saját felelősségéről.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábor főpolgármester menekül a felelősség alól, miközben politikai és jogi felelőssége is van a rendőrségi vizsgálat tárgyát képező folyamatokban.

Steiner Pál az MTI-nek azt mondta: "a főpolgármester úr teljes emlékezetkihagyásban szenved". Közölte: Antal Attila vezérigazgatói kinevezését Demszky Gábor teljes mértékben támogatta, a Fővárosi Közgyűlés szinte teljes konszenzussal, azaz a Fidesz támogatásával szavazta meg.

Steiner Pál azt mondta, a főpolgármester összeesküvés-elméleteket sző arról, hogy a nagyobb pártok kriminalizálják a kisebbeket. Szerinte ezzel csak a valóságról akarja elterelni a figyelmet.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője úgy véli, hogy a főpolgármester gondolatai a kétségbeesett megideologizálása a semminek. Hozzátette, az MDF-SZDSZ szövetség egy olyan nehezen meghatározható tömörülés, hogy azt senkinek nem állna érdekében kriminalizálni.

Szerinte egy olyan meghatározhatatlan tömörülés, mint az SZDSZ-MDF szövetség nem gyakorolhat komoly vonzóerőt a két nagyobb párt szavazótáborára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást