Rossz az, ha egy párt már előre abban gondolkozik, hogy kétharmados többséggel nyeri meg a választásokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wermer András. A marketingstratéga kifejtette, ha az emberekben az az érzés alakul ki, hogy a választás már eldőlt, akkor hajlamosak otthon maradni a voksolás napján.
A szakértő szerint Orbán Viktor pénteki országértékelő beszédében azért sem említette a Fidesz kétharmados parlamenti többségének lehetőségét, mert ez fenyegetően is hathat. Azt is jelezheti, hogy a pártelnök akkora hatalmat akar, amivel mindent megtehet - tette hozzá
Erre a kormányoldal azonnal lecsapna, azt kiemelve, hogy félni kell Orbán Viktortól - mondta Wermer András. Véleménye szerint a nyugdíjjal kapcsolatos problémát úgy építik fel a szocialisták, hogy a nyugdíjasoknak félni kell a Fidesz elnökétől, a felelősségre vonás kérdését pedig arra hegyezik ki, hogy a baloldaliaknak félniük kell Orbán Viktortól. A kétharmad említésére pedig rásüthetnék, hogy Orbán Viktor olyan nagy túlhatalmat akar, hogy mindenkinek félni kell tőle - tette hozzá.
Hanganyag: Ignáth Márk