eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP

Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel - hangzott el Simon Gábor szocialista választmányi elnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szombati sajtótájékoztatóján, amelyet a választmányi ülés szünetében tartottak.

Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".

Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat.

A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai vannak Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg - jegyezte meg, hozzátéve: ő úgy készül, hogy lesz ilyen vita, és várja ennek az időpontját.

"A Fidesznek 2007 decembere óta van programja; hazug, korrupt emberekkel pedig csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - reagált Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×