eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

MSZP: politikai értelemben már nincs "Hagyó-ügy"

Az MSZP szerint politikai értelemben megszűnt a "Hagyó-ügy", miután a volt főpolgármester-helyettes visszalépett az egyéni képviselő-jelöltségtől, budapesti listás helyéről, illetve lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról is. A Fidesz szerint viszont szerdán eggyé vált az "adathamisítási" és a BKV-botrány.

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: "Hagyó Miklós barátunk tegnap tiszteletre méltó dolgot tett", az MSZP pedig reméli, hogy mihamarabb kiderül a volt városvezető ártatlansága.

A kormánypárti képviselő közölte: az MSZP a továbbiakban nem kívánja kommentálni ezt az ügyet.

Kérdésre válaszolva Nyakó István nem erősítette meg az MTI azon értesülését, hogy Katona Tamás pénzügyi államtitkár váltaná Hagyó Miklóst az egyéni képviselő-jelöltségben.

A szocialista képviselő közlése szerint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy január eleji nyilatkozatában azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt években mindent a károkozás, az amortizáció céljának rendelt alá azzal az alapvetéssel, hogy "minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek".

Nyakó István úgy látja, hogy a "Hagyó-ügy" szintén a Fidesz "amortizáló-károkozó" stratégiájának része, vagyis valójában a Fidesz-program három "kínos részletéről" kívánja elterelni a figyelmet.

Korábban ugyanis kiderült, hogy Kövér László választmányi elnök elszólása alapján "Orbán Viktor teljhatalomra tör, és a kétharmad megszerzésének rendel alá mindent", valamint hogy a Fidesz a svéd modellt tervezi bevezetni kormányra kerülése esetén, illetve hogy Mádi László elszólta magát arról, hogy a Fidesz az ingatlanadó bevezetésén dolgozik - fűzte hozzá.

Fidesz: összeért az adathamisítási ügy a BKV-botránnyal

A Fidesz szerint szerdán összeért, eggyé vált az "adathamisítási botrány" és a BKV-botrány. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője ezt arra reagálva mondta fővárosi sajtótájékoztatóján, hogy az MTI szocialista politikusok által megerősített értesülése szerint Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat a tavaszi választáson Hagyó Miklós helyett Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként. (Hagyót az MSZP budapesti elnöksége kérte fel a lemondásra - többek között a képviselő-jelöltségről - a BKV-botránnyal kapcsolatban.)

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Katona Tamás "az adathamisítások és adateltitkolások egyik kulcshelyszínén" volt az egyik vezető, hiszen 2004 óta államtitkári rangban szolgál a Pénzügyminisztériumban.

Mint mondta, az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén a gazdaság valós adatainak 2006-os meghamisításáról és eltitkolásáról szóló állítást Katona Tamás semmilyen módon nem tudta megcáfolni, "csak kétségbeesett magyarázkodásra tellett tőle".

Katona Tamás is Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök embere - közölte a fideszes politikus, aki úgy látja, azzal a hírrel, miszerint a pénzügyi államtitkár lehet a jelölt Hagyó Miklós helyett, bebizonyosodott, hogy az MSZP ma még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, még mindig az ő emberei kapnak lehetőséget, azok, "akiknek már nem lenne a közéletben, a politikában helyük".

Hagyó Miklós a BKV-ügyek miatt kedden mondott le az egyéni képviselő-jelöltségről, a budapesti lista befutó helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról, de megtartotta jelenlegi parlamenti mandátumát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×