eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az MSZP kérése: lépjen vissza Hagyó Miklós!

Visszalépésre kérte fel az egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklóst az MSZP fővárosi elnöksége, miután az atv.hu értesülése szerint két korábbi BKV-vezető is terhelő vallomást tett a volt főpolgármester-helyettesre.

Az MSZP budapesti elnöksége egyhangúlag meghozott döntése alapján több lépés megtételére si felkérte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest.

Burány Sándor budapesti elnök elmondta: arra kérik hagyó Miklóst, hogy lépjen vissza egyéni képviselőjelöltségétől, mondjon le az MSZP budapesti területi listán megszavazott helyéről és fővárosi közgyűlési tagságáról.

Az MSZP budapesti elnöke szerint Hagyó Miklós feladata közölni a nyilvánossággal a döntését, de mint mondta, az eddigi egyeztetések során nem mindennel értettek egyet, és hozzátette: a budapesti elnökség ezt a történetet még ezen a héten le szeretné zárni.

Burány Sándor hangsúlyozta: továbbra is bíznak abban, hogy hagyó Miklóst nem terheli jogi felelősség. Az MSZP fővárosi elnöke kérdésre válaszolva beszélt a politikai felelősségről is, és azt mondta: nem érte el az MSZP-frakciót a BKV-botrány, de egyes embereket nyilván érint az ügy.

Hozzátette: a sajtóból értesült a fejleményekről, a kialakult helyzet pedig elkerülhetetlenné tette az elnökség kérését. Az országgyűlési mandátumról való lemondásra egyelőre nem kérték fel Hagyó Miklóst.

Burány Sándor megjegyezte, hogy a volt főpolgármester-helyettes kettejük beszélgetésén azt mondta neki, hogy nem kíván a mentelmi jog mögé bújni.

Ha Hagyó Miklós eleget tesz a kérésnek, akkor az egyéni képviselői helyre a 12. kerületi szervezet jelölhet új indulót, a fővárosi lista 4. helyétől lefelé pedig mindenki előreugrik egy helyet.

A döntés közvetlen előzménye, hogy az atv.hu szombaton rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra, aki több hete kerüli a nyilvánosságot.

Legutóbb az MSZP budapesti képviselőit bemutató rendezvényen vett részt, ahol azt mondta, hogy a BKV ügyei nem rontanak az választásai esélyein, és nincs takargatnivalója.

Az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Azt írta: "Az MSZP országos vezetése egyetért a Budapesti Elnökség döntésével és Hagyó Miklóshoz intézett kérésével. A meghozott döntést ebben a helyzetben szükségesnek és elkerülhetetlennek tartja."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×