Falus Ferenc: A H1N1 miatt elhunyt egyik kismama sem volt beoltva

InfoRádió / MTI
2010. január 26. 16:57
A H1N1-fertőzés miatt eddig meghalt öt kismama közül egy sem volt beoltva az új vírus ellen - közölte az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc hozzátette: az újinfluenza miatt 25 állapotos nő került kórházba, közülük mindössze ketten kapták meg az oltást.

A Népszabadság ma számolt be arról, hogy a Kútvölgyi kórházban elhunyt az a kismama, akit korábban H1N1-es vírusfertőzéssel kezeltek, és december elején császármetszéssel szülte meg gyermekét. A lap azt írta: a nő a szilvesztert otthon töltötte, és az orvosok úgy vélték, hogy meggyógyult, de 4 nap múlva újra rosszul lett, és visszakerült a kórház intenzív osztályára, ahol egy hete halt meg. A nő családja szerint az új típusú influenza szövődményei okozták az asszony halálát, míg Gál János, az intézmény igazgatója nem nyilatkozott a halál okairól.

Közben az ÁNTSZ epidemiológus főorvosa az InfoRádióban elmondta: eddig összesen 107 elhunyt esetében mutatták ki a H1N1-es vírust, közülük 4-en kaptak védőoltást. Oroszi Beatrix ezt azzal magyarázta, hogy az oltás is csak 80-90 százalékos védettséget biztosít.