Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata

InfoRádió / MTI
2010. január 23. 11:27
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.

Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az ellenzéki párt nyugdíjas tagozatának elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az akció keretében egyebek közt azt kérdezik az állampolgároktól: egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy az emberek érezzék, beleszólhatnak a jövőjüket befolyásoló dolgokba - emelte ki Iván László. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: az utóbbi napokban a szocialisták "agresszív" támadást indítottak a nyugdíjasok és a jövőbeni nyugdíjasok ellen is.

Megerősítette: a Fidesz nem kívánja 70 éves korra kitolni a nyugdíjkorhatárt, nem vezeti be a svéd modellt, és nem fogja megcsonkítani a nyugdíjakat.

Iván László szólt a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentéséről is, ennek kapcsán azt mondta: a jelentésben szerepel, hogy a szocialisták 2013-tól privatizálni akarják a nyugdíjvagyont. A képviselő kérdésre közölte: a Fidesz a kerekasztal jelentésében megfogalmazottakra nem reagált úgy, hogy azokat elfogadja.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz nyugdíjpolitikájában szerepel-e az egyéni számlás rendszer, azt válaszolta: akkor tudnak erre választ adni, mikor már látták, hogyan áll az ország gazdasága. Hozzátette: a nyolc évi MSZP-kormányzás eredményeként is 600 milliárd forintos hiány van a társadalombiztosítási nyugdíjkasszában.