eur:
394.61
usd:
365.18
bux:
65477.72
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyermekmentő-autót kapott a Debreceni Mentőállomás - képek

A legkorszerűbb, gyermekmentési feladatok ellátására is alkalmas technikával felszerelt mentőautót kapott a Debreceni Mentőállomás, így az országban már három helyen biztosított a speciális mentés. A jármű már érkezésekor, január 15-én munkába állt, de hivatalos bemutatása csütörtökön sajtótájékoztatóval egybekötve történt.

László Endre Márton, az adományozó Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítója elmondta: az 1998-ban mentősök és ápolók által létrehozott alapítvány bő tíz év alatt egy használt mentőautó fenntartásától eljutott egy mindent igényt kielégítő speciális flotta üzemeltetéséig. Budapest és Miskolc után az Észak-alföldi régiót lefedő debreceni a harmadik állomás, amely ilyen járművel rendelkezik.

Közlése szerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fedezi az üzemanyagköltséget és a gyermekmentést végző orvosok bérét, míg az alapítvány a technikai feltételeket biztosítja és megszervezi a gyermekorvosokból és mentősökből álló csapatot.

A 6 millió forintba került terepjárót mintegy 15 millióért szerelték fel speciális készülékekkel. A felszerelés része egy speciális, kis méretű inkubátor, amely minden áramforrás nélkül is képes 50 percig melegen tartani egy csecsemőt. A Magyarországon második ilyen műszert Nagy-Britanniából szerezték be. Ezen kívül a felszerelés része még egy-egy speciális defibrillátor, infúzió és lélegeztetőgép, amelyek alkalmasak arra, hogy csecsemőknél és kisgyermekeknél is használják őket. Az egyéb kiegészítőkkel és a gyerekek számára készített vidám dekorációval együtt az autó értéke 25 millió forint - mondta el László Endre Márton, hozzátéve, hogy terveik szerint egy év múlva Szegeden vagy Pécsen is átadnak egy hasonlóan felszerelt mentőautót.

Szűcs Andrea, a Szent Márton Alapítvány kuratóriumi elnöke a tavaly Miskolcon átadott autó első éves munkáját értékelve elmondta: az autó 750 riasztást kapott egy év alatt, ennek döntő többségében 18 éven aluli beteget láttak el. Az esetek 40 százalékában súlyos, életveszélyes sérültet kellett ellátni és 5 esetben alkalmaztak újjáélesztést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×