Újabb áldozata van az újinfluenzának

Infostart
2010. január 19. 19:07
Meghalt egy igazoltan H1N1 fertőzésben szenvedő beteg hétfőn a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban; a férfi még novemberben megkapta a védőoltást.

Vass Zsuzsanna, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa azt mondta: az ötvenes éveiben járó férfi öt napja magas lázzal küszködött, így került a kórházba. A mellkasröntgen kétoldali, nagy kiterjedésű tüdőgyulladást igazolt.

A beteget gépi lélegeztetésre kapcsolták, emellett antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott. Állapota azonban annyira romlott, hogy életét már nem tudták megmenteni, két nappal kórházba kerülése után elhunyt.

A főorvos hozzátette: a betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt, de a hozzátartozók elmondása szerint azok nem okoztak komolyabb problémát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ-nél elvégzett vizsgálat kedden délután igazolta a H1N1 vírus jelenlétét a férfi szervezetében.

A férfi családjának tagjait is beoltották, de közülük nem betegedett meg senki.

A sátoraljaújhelyi kórházban a január eleje óta hárman haltak meg H1N1-vírusfertőzés miatt, három további beteget kezelnek, az ő állapotuk javul.