eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem tudja a polgármester, hogy nyomoznak ellene - lapszemle

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség egy "esetleg a hatáskörébe tartozó" bábolnai személy ellen - így tájékoztatták a Népszabadság tudósítóját az eljárásban illetékes hatóságnál. Bábolna polgármesteréről, Horváth Kláráról van szó, igaz, ő erről nem kapott értesítést.

Horváth Klára szocialista országgyűlési képviselő ellen tavaly december közepén tett feljelentést Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója. Azt állította, hogy a település polgármestere 85 hektár állami tulajdonú földet a legalacsonyabb ajánlatot tevő cégnek adott bérbe.

A bíróság által közérdekűnek nyilvánított, így most kényszerűségből nyilvánosságra hozott államháztartási jelentésekben döbbenetesen nagy, olykor ezermilliárd forintos eltérések vannak a tervezett, előzetesen bejelentett és a valós hiányadatok között - írja a Magyar Nemzet. A lap megállapítja: természetesen végül mindig a valós hiány lett a magasabb.

A világ legkevésbé ismert madaraként számon tartott himalájai nádirigó első ismert fészkelő helyét fedezték fel Afganisztánban - számol be az Index. A himalájai nádirigó első egyedét Indiában fedezték fel 1867-ben, a másodikat 139 év múlva, 2006-ban észlelték Thaiföldön. Most Afganisztánban húsz egyedet fogtak be, vizsgáltak meg, majd engedtek szabadon.

Több mint kilencmilliárd forintos értékben hoz befektetést Magyarországra egy német járműipari cég, amivel kétszáz munkahely jöhet létre, k+f területen - értesült a Napi Gazdaság. A projekthez minden bizonnyal állami támogatás is jár majd.

Megtizedeli a válság a hazai telefonszolgáltatók üzleti előfizetőktől származó bevételét - olvasható a Világgazdaságban. Az évi 250 milliárd forintot is meghaladó céges távközlési piac az elmúlt egy évben milliárdokkal zsugorodott, részben az időközben bekövetkezett csődök miatt, részben azért, mert a vállalatok a válság kirobbanása óta a telefonköltségeikre is jobban odafigyelnek.

A Pénzcentrum weboldalán arról ad tájékoztatást, hogy az adószám mit árul el rólunk, és hogyan készülnek az állami hivatalok által kreált nyilvántartási számok.

A portfolio.hu arról ír, hogy a tavalyi év koránt sem volt sétagalopp a hazai kötvényalapok számára, hiszen nem egy esetben 20 százalékos teljesítményre is képes szektor az év elején még a túlélésért küzdött. A kockázatvállalási hajlandóság éles fordulatot vett az év első felében, a válság legnagyobb hullámainak elmúltával pedig lehetőség nyílt a jegybanki alapkamat csökkentésére. Kiderült: a rövid kötvényalapok jobban tudtak teljesíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×