Nyugdíjügyben sem ért egyet a Fidesz és az MSZP

InfoRádió / MTI
2010. január 17. 14:40
Az MSZP szerint katasztrófát okozna a nyugdíjrendszerben a Fidesz által javasolt svéd modell bevezetése. Lendvai Ildikó pártelnök közölte: ha ez alapján számolnák az ellátást, akkor az idén nem lenne nyugdíjkorrekció, az állami befizetés megszüntetése miatt átlagosan 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak és 2011-től pedig még a nyugdíjprémiumra sem lehetne számítani.

Lendvai Ildikó hangsúlyozta: ezzel szemben az MSZP megőrizné az állami befizetéseket, folyósítaná a nyugdíjprémiumot, folytatná nyugdíjkorrekciót, fenntartaná és esetleg bővítené is a méltányossági nyugdíjemelés állami kasszáját.

A Fidesz szerint az MSZP hazudozással akarja elkerülni az elszámolást a nyugdíjasokkal. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője emlékeztetett arra, hogy éppen a szocialisták szüntették meg az idősek számára a 13. havi járandóság folyósítását.