Uniós beruházásokkal kampányol a kormány?

Infostart
2010. január 14. 07:16
A Fidesz szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházások bemutatásával a kormány kampányfinanszírozásra készül. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azonban nem lát kivetnivalót abban, hogy pont a kampányidőszakban mutatják be ezeket a fejlesztéseket.

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint burkolt, valamint tiltott párt- és kampányfinanszírozásra készül a kormány azzal, hogy a választási időszakban 300 millió forintot költene az uniós forrásokból megvalósult beruházások bemutatására.

Balsai István kitért arra is, hogy a már említett kampányon kívül a Miniszterelnöki Hivatal is kiírt egy bruttó 200 millió forintos kommunikációs kampányt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel.

Ennek ellenére Varga István, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter nem lát kivetnivalót abban, hogy a választási kampánnyal egy időben, tájékoztató kampányt szervez az eddigi EU-fejlesztésekről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Varga István hozzátette: a következő hónapokban sem vár fennakadást a pályáztatásban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást