Stumpf: Nagy attrakció nem várható a kampányban

Infostart
2010. január 12. 06:28
Az emberek azt várják a tavaszi parlamenti választások után, hogy a kormányzat rendbe hozza a szétzilált közigazgatást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a pártok egy része azt akarja mutatni, hogy nem költ túl sokat a kampányra, és le akarja rövidíteni azt. Hozzátette: nagy attrakcióra nem lehet számítani.

Stumpf István nem hiszi, hogy most hirtelen állna elő valamelyik párt olyan ötlettel, amit eddig nem hallottunk. A pártok egy része azt akarja mutatni, hogy nem költ túl sokat a kampányra, és le akarja rövidíteni azt, mert tét nélküli - vélekedett a Századvég Alapítvány elnöke az Aréna című műsorban.

A Fidesz kockázatminimalizálásra, az MSZP veszteségminimalizálásra játszik, míg a Jobbik erős elitellenes hangulatot elindítva mindkét párt kritikájára alapoz - emelte ki a politológus. Hozzátette: az állóvizet még megkavarhatja a Bokros Lajost jelölő MDF, amely megpróbálja összehozni az elárvult liberális szavazókat, de nagy attrakcióra nem lehet számítani a kampányban.

A választás után a Fidesznek azt a kényes egyensúlyt kell megtalálni, ami az itt élők érdekeit harmonizálja a befektetők érdekeivel - közölte a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint meg kell állapodni a finanszírozókkal, és ennek előkészítését el kell kezdeni. Stumpf István kiemelte: sok munkát kell elvégezni a választásokig és azok után közvetlenül.

Fel kell hagyni a rövidtávú gazdasági és politikai profitmaximalizálásra való törekvéssel - hangsúlyozta.

A politológus úgy vélekedett, nem kap száz napos türelmi időt az új kormány. Az emberek világos koncepciót várnak, és az ehhez igazodó konzekvens és koherens cselekvési rendszert. Szeretnék látni, hogy az állam rendbetételével kezdi a munkát az új kormány, és renbehozza a szétzilált közigazgatást - fejtette ki.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Stumpf István 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Stumpf István 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást