Horváth Csaba: Bölcs emberek között sztrájk nélkül is rendezhető a vita

Infostart
2010. január 12. 18:35
A budapesti ügyekért felelős kormánybiztos szerint sztrájk nélkül is rendezhető a szakszervezetek és a menedzsment vitája. Horváth Csaba az InfoRádiónak nyilatkozva arra kérte a BKV menedzsmentjét és a szakszervezeteket, hogy érdekvitájukat az utasok cserbenhagyása nélkül és sztrájk nélkül folytassák le.

Bölcs emberek között sztrájk nélkül is rendezhető az az érdekvita, ami a BKV menedzsmentje és az egyes szakszervezetek között van - mondta budapesti ügyekért felelős kormánybiztos. Horváth Csaba kiemelte: ez a rossz vita legkevésbé azok érdekeit veszi figyelembe, akikről a szolgáltatásról szól.

A sztrájknak nincs köze ahhoz, hogy a BKV-nál milyen szabálytalanságok fordulhattak el, a munkabeszüntetést egy érdekvita miatt hirdették meg, amely azon alapszik, hogy a dolgozók nagyobb keresetre tartanak igényt, mint amennyi a cég teljesítőképessége - hangsúlyozta a szocialista politikus. Hozzátette: a vita arról szól, hogy a menedzsment által megajánlott 13 százalékos bérnövekmény mellett egyes szakszervezetek olyan vívmányokhoz ragaszkodnak, amelyek egy lejárt kollektív szerződéshez kötődnek.

Érdemi megbeszélést kellene lefolytatni arról, hogy az a forrás, amit a kormányzat biztosított a BKV és a közösségi közlekedés jövőjére, hogyan segítheti a BKV-dolgozók munkahelyének megtartását - emelte ki a kormánybiztos.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást