eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Varga Mihány: a gazdaságpolitika padlóra küldte az országot

Szollár Domokos kormányszóvivő szerint nem váratlan a 10,5 százalékos munkanélküliségi ráta. Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke szerint úgy véli: az elmúlt évek gazdaságpolitikája padlóra vitte az országot.

A 10,5 százalékos munkanélküliségi ráta nem váratlan és nem magyar sajátosság - így kommentálta Szollár Domokos kormányszóvivő a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatát.

Emlékeztetett arra, hogy a gazdasági válság sajnálatos velejárója, hogy mindenhol a világon csökken a foglalkoztatottság. Az Egyesült Államokban a felnőtt férfi lakosság 11,4 százaléka munkanélküli, és a helyzet Európában sem rózsás, hiszen például Lengyelországban 11,4 százalékos volt a munkanélküliség, Szlovákiában 12,2, Spanyolországban pedig 19,3.

Szollár Domokos hozzátette: hogy a válság alatt Magyarországon 70-80 ezer munkahely szűnt meg, ezért is indította a kormány a többi között az út a munkához programot. A kormányszóvivő hangsúlyozta, a kormány intézkedéseivel 50 ezer munkahelyet közvetlenül, 100 ezret pedig közvetett módon mentettek meg.

Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke ezzel szemben úgy véli, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája padlóra vitte a magyar gazdaságot és ezen a Bajnai-kormány sem javított.

"Kérdés az ezek után, hogy vajon még hány család kerül nehéz vagy veszélyes helyzetbe a következő hónapokban? Hány cégnek kell még tönkre mennie, hány ember veszíti majd el az állását ahhoz, hogy végre a kormányoldalon is megértsék, hogy ez így nem mehet tovább, ez a gazdaságpolitika így nem folytatható? A kérdésre, amit magam tettem fel, magamnak azt is válaszolhatnám, hogy nyilván politikai fordulatra van szükség ahhoz, hogy a gazdaságpolitikában is változás következzen be" - jelentette ki.

Varga Mihály hozzátette: a munkanélküliek létszáma várhatóan növekedni fog a következő hónapokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×