Török Gábor az elmúlt 20 év legrövidebb kampányára számít

Infostart
2010. január 5. 08:00
A Vision Politics igazgatója szerint különleges lesz az idei választási kampány abban a tekintetben, hogy az elmúlt 20 év legrövidebb korteskedésére kell számítani. Török Gábor az InfoRádiónak azt mondta: nehéz lesz felfokozni a politikai izgalmakat.

Nem volt még olyan választás az elmúlt 20 évben, amikor ennyire eldöntöttnek látszott a küzdelem, ez pedig speciálissá teszi az idei kampányt - mutatott rá a Vision Politics igazgatója.

Jelen helyzetben a Fidesznek egyáltalán nem érdeke, hogy kampányoljon, hogy felfokozza a politikai izgalmakat, ezzel ugyanis csak kockáztat - véli Török Gábor. A szocialisták ugyanakkor mély válságban vannak, így nincsenek abban a helyzetben, hogy jelentősen változtassanak a választás kimenetelén.

Elképzelhető, hogy ilyen viszonyok között szinte semmi konkrétumot nem tudhatnak meg a választók a pártok programjairól.

Az azonban valószínűsíthető, hogy a Fideszen kívül minden politikai erő érdeke az lesz az elkövetkezendő időszakban, hogy megváltoztassa a politikai szerkezetet, a kérdés csak az, hogy lesz-e ehhez elegendő erejük.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a jelenlegi helyzetben a választók legfőbb beállítódása nem a kormányváltó vagy kormánymegtartó hangulat, hanem az apátia, a politika iránti közöny. Ilyen helyzetben pedig Török Gábor szerint nagyon nehéz lesz felfokozni a politikai izgalmakat.

Ez a közöny ráadásul a Fidesz malmára hajtja a vizet, egy viszonylag alacsony választási részvétel mellett ugyanis a legnagyobb ellenzéki párt győzelme a vártnál is jelentősebb lehet.

A szocialisták elsősorban akkor járnak jól, ha a kampány frontvonalába Bajnai Gordont helyezik, bár ettől ő valószínűleg vonakodni fog - mondta az elemző, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc pedig a szocialista törzsbázis mobilizálásában játszhat majd szerepet, az azonban nem valószínű, hogy a volt miniszterelnök megjelenne az MSZP óriásplakátjain.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást