Hétvégén visszatér az igazi tél

Infostart
2010. január 2. 14:58
Lehűlt a levegő a Kárpát-medencében a térségbe érkezett hidegfront miatt - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus, aki beszélt arról is, hogy a jövő hét elején is marad a hideg idő. Jenki Szilvia hozzátette, hogy havazásra, és fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani a következő napokban.

Nyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk csapadékra: kezdetben még előfordulhat eső, majd egyre inkább havazás várható.

Vasárnap nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de északkeleten estig borult marad az ég. Főként keleten, északkeleten valószínű havazás. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, ezért hófúvás is előfordul, majd csak vasárnap estére mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, -4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül alakul.

Hétfőn a változóan felhős ég mellett több órás napsütés várható, és csak néhol kell számítani hózáporra - mondta Jenki Szilvia. Kedden délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több felé várható havazás, délen havaseső, eső is.

A hét közepén is gyakori felhősödés lesz, több helyütt esővel, záporral, időnként megerősödő délkeleti széllel.

A hét elején fagypont körül lesz a legmagasabb hőmérséklet, a hét közepétől már plusz 5 fok is előfordulhat, sőt pénteken a csúcsérték elérheti a 10 fokot is, de utána ismét lehűlés várható.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást