eur:
395.07
usd:
365.68
bux:
65441.16
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Visszaállamosíthatják a Malévot - lapszemle

Január végére visszaállamosíthatják a Malévot. Eddig kell aláírni azokat a megállapodásokat, aminek alapján a magyar állam ismét a Malév többségi tulajdonosa lesz.

A Népszabadság egy kormányhatározatra hivatkozva arról számol be, hogy a kabinet elengedné azt a 32 millió eurót, mintegy 9 milliárd forintot, amit a Vnyesekonombank garanciájaként nem váltott be, de csak azzal a feltétellel, ha az orosz bank középlejáratú hitel formájában biztosítja a magyar légitársaság további finanszírozását és a fenti határidőig aláírják a magyar állam számára többségi tulajdont biztosító megállapodásokat. A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a Vnyesekonombank 2007-ben a Malév privatizációjában vállalt garanciát a vevőnek. Miután a vevő nem teljesített, az azonnal lehívható garancia hatályba lépett.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy több mint 30 embert hallgattak meg tanúként a Véres Kard nevű baráti közösségből, mert a tagok között szerepel a romagyilkosságokban gyanúsított K. István is. A lap újságírójával a csoport - neve elhallgatását kérő - vezetője azt közölte, hogy a Véres Kard hagyományőrző, nemzeti érzelmű baráti közösség, amely karitatív céllal árvízkárosultakat és árvákat is támogat. K. István ennek a csoportnak volt az egyik alapító tagja, de az informátor közlése szerint már kilépett, mert összekülönbözött egy másik taggal. A csoport vezetőjét tanúként hallgatta ki a rendőrség. Többek között K. István rasszista megnyilvánulásairól és arról kérdezték, hogy kit ismer még a gyanúsítottak közül. Az informátor azt mondta, hogy ismeri P. Zsoltot, a gyilkosság másik gyanúsítottját, "...mert nemzeti érzelmű körökben gyakran találkoztak". Hozzátette: "tanúvallomásomban elmondtam, de a hatóság elfelejtette rögzíteni, hogy István szerény körülmények között élt, egy több millió forintot érő fegyverre, olyanra, amit a nyomozók lefoglaltak, illetve ilyen jellegű akcióra nem tudott volna költeni".

Az Index.hu arról ír, hogy jobb ajánlatot tett, ezért nyert az OMV a kormányzati szervek egységes tankolási tenderén. Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta, hogy literenként 2-3 forinttal olcsóbban kapják tőlük az üzemanyagot, ezzel 100-150 millió forintot spórolnak meg.

A Portfolio.hu arról ír, hogy nominálisan ugyan igen jelentős mértékben emelkedett a benzin és a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon az elmúlt 10 év során, reálértéken azonban a júliusi és a 2010. januári jövedéki adó (és ÁFA) emeléssel együtt is csökkenés tapasztalható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×