eur:
392.75
usd:
367.66
bux:
66250.23
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Energiaklub: Koppenhága messze alulmúlta az elvárásokat

Messze alulmúlta a hozzá fűzött reményeket és elvárásokat a szombaton véget ért koppenhágai klímacsúcs - mondta Bozsó Brigitta, az Energiaklub szakértője.

"Baliban legalább megvolt az, hogy két év elteltével meddig kell eljutni, a mostani egyezmény azonban még menetrendet sem tartalmaz" - emelte ki Bozsó Brigitta a 2007-es klímacsúcson elfogadott tárgyalási útitervre utalva, mely alapján a dán fővárosban kellett volna megszületnie az új klímavédelmi egyezménynek.

Rámutatott arra is, hogy egyes jogászok szerint a 193 tárgyalódelegáció által egyhangú döntés hiányában csupán "tudomásul vett" Koppenhágai Egyezmény nem is számít a konferencia hivatalos dokumentumának.

A szakértő szerint a legnagyobb baj az, hogy a Koppenhágában elért szerény eredmény messze nem elég ahhoz, hogy az emberiség elkerülje a szélsőséges éghajlatváltozást.

"Retorika szintjén nagyon rendben voltak a politikusok, végül azonban csak az egymásra mutogatás maradt" - jegyezte meg az Energiaklub szakértője, aki a helyszínen követte az eseményeket.

A Koppenhágai Egyezmény kimondja, hogy az országok - fejlődők és fejlettek egyaránt - legkésőbb 2010. január 31-ig megfogalmazzák és közlik az ENSZ-szel klímavédelmi vállalásaikat. Jóllehet a fejlett országok esetében e vállalások 2020-ig teljesítendő konkrét kibocsátás-csökkentési célokat jelentenek, Bozsó Brigitta szerint a gazdag országok várhatóan nem fogják emelni a korábban bejelentett vállalásaikat, és továbbra is feltételekhez kötik őket. De még ha ambiciózus vállalásokat tesznek is, a dokumentum jogilag akkor sem kötelezi őket semmire - tette hozzá a szakértő.

Ami a jövőt illeti, Bozsó Brigitta úgy vélte, van esély arra, hogy a szakértők, a közvélemény és a civil társadalom nyomására a világ vezetői megegyezésre jussanak egy globális éghajlatvédelmi megállapodásról. "Mexikóban már tényleg muszáj lesz valamit letenni az asztalra" - hangsúlyozta a 2010 végén a közép-amerikai országban rendezett, következő ENSZ-klímacsúcsra utalva.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×