eur:
393.8
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Sólyom László szerint szükség lett volna előre hozott választásokra

Ha a választások után sikerül új légkört teremteni, az energiákat szabadíthat fel - mondja Sólyom László a Heti Válasznak nyilatkozva . A köztársasági elnök úgy véli: ha már idén meglett volna a szavazás, az elejét vehette volna a válság elmélyülésének, s így a Jobbik megerősödésének is.

Amikor tavasszal Gyurcsány Ferenc távozott a kormányfői székből, ön azt mondta: ha nem lesznek előre hozott választások, félő, hogy elvesztegetett év áll előttünk. Az elmúlt fél év tükrében igazolva látja akkori megérzését?

- Jobban járt volna az ország, ha akkor az előre hozott választások mellett dönt a parlamenti többség. Így, hogy csak kormányfőt váltottak, elvált egymástól a rövid távú válságkezelés és a hosszú távú kibontakozás. Gazdaságélénkítésre, reformokra ennek a kormánynak sem ideje, sem pénze, sem támogatottsága nincs. A tavaszi döntéssel tehát elúszott a jövő azonnali meghatározásának lehetősége. Eközben az IMF által elvárt, a kiadáscsökkentésre és hiányra korlátozott válságmenedzselésben sikeres a kormány, csak hát az állam nagy alrendszerei a régi struktúrában működnek tovább. Vagyis a válság többi része nincs menedzselve, ezért tovább mélyül. Kérdés, hogy ha idén lettek volna a választások, vajon ez a romlás tovább folytatódik-e - olvasható a Heti Válasz honlapján.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×