Polgármesterek és civil szervezetek a légiközlekedési törvény módosítása ellen

Infostart
2009. december 15. 09:40
Alkotmányosan aggályosnak tartja több érintett önkormányzat és környezetvédelmi egyesület a légiközlekedési törvény módosítását, ezért a köztársasági elnökhöz fordulnak. A Százhalombattai Környezetvédelmi Egyesület elnöke azt mondta: a november végén elfogadott módosítás szerint csorbultak az önkormányzatok jogai a korábban érvényes jogszabályhoz képest.

Az országgyűlés november 30-án fogadta el az 1995 óta érvényben lévő légiközlekedési törvény módosítását, amely ellen több önkormányzat és civil szervezet is tiltakozásul levélben fordult a köztársasági elnökhöz. Arra kérik Sólyom Lászlót, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza a parlamentnek, és kérjen alkotmányossági felülvizsgálatot az Alkotmánybíróságtól.

A levél aláíró között van Érd, Százhalombatta, Szigethalom és Balatonalmádi polgármestere, és többek között a Levegő Munkacsoport, valamint az Élőlánc Magyarországért Egyesület.

Szintén az aláírók között van a Százhalombattai Környezetvédelmi Egyesület elnöke, aki az InfoRádiónak elmondta: aggályosnak tartják, hogy a módosítás következtében a reptérlétesítés és a nemzetközi reptérré való átminősítés kormány helyett miniszteri hatáskörbe került.

Schreiber László hozzátette: egy repülőtér létesítése és üzemeltetetése "túl komoly" ahhoz, hogy egy közlekedési miniszterre lehessen bízni. Ez a feladat sokkal komplexebb annál, minthogy egyetlen tárcavezető felügyelje, és attól is tartani lehet, hogy a döntéseknél a minisztérium gazdasági szempontokat venne figyelembe.

A levél aláírói problematikusnak tartják azt is, hogy a repülőtér létesítéséhez az érintett önkormányzatok egyetértési jogát a módosítás elveszi, és a törvény szerint csupán véleményezési joguk marad.

Schreiber László szerint a régi és az új törvényben is illetékes önkormányzatok szerepelnek, ám a levél aláírói szerint hatásterület által érintett önkormányzatokat kellene a szabályozásba bevenni. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a közigazgatásilag nem érintett önkormányzat sokkal közelebb van a reptérhez, és több zajhatás éri, a reptér hasznából azonban a távolabb lévő önkormányzat részesül.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást