eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Demeter: a Fideszt akarta bomlasztani egy egykori Omninvest-vezető

Demeter Ervin közlése szerint a Fidesz bomlasztásával bízott meg egy egyetemistát 1988-ban az a III/III-as műveleti tiszt, aki később az Omninvest jogi igazgatója lett. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről.

Demeter Ervin kifejtette: az új típusú influenza elleni oltóanyagot gyártó cég, az Omninvest egykori jogi igazgatója - még mielőtt betöltötte volna ezt a pozíciót - a III/III-as csoportfőnökség ifjúságvédelmi vonalán dolgozott műveleti tisztként.

1988. október 3-án ő szervezett be egy egyetemistát "Temesvári" fedőnéven titkos megbízottnak, hálózati személynek, és azzal a feladattal bízta meg, hogy a Fidesz bomlasztását, dezinformálását végezze - mondta a fideszes politikus egy kutatóintézet feltárására hivatkozva.

Demeter Ervin a történészeket idézve kifejtette: "Nagy Imre és társai újratemetésének operatív előkészítése során azt a feladatot kapta "Temesvári" fedőnevű ügynök - a későbbi omninvestestől -, hogy a Fidesz tagjaként a demonstrációellenes hangulatot erősítse a párton belül. 1989. június 16-án - feladata szerint - elment a Hősök terén rendezett ravatalozásra".

Azt is lehet tudni erről a műveleti tisztről - folytatta -, hogy a Bibó-kollégiumban nevelőként dolgozott "egészen közel" Stumpf Istvánhoz, Orbán Viktorhoz, Kövér Lászlóhoz.

A tiszt 1991-ben az állambiztonsági szolgálat több volt emberével biztonsági céget alapított - mondta Demeter Ervin, hozzátéve, hogy ennek a cégnek több munkatársa feltűnik az Omninvestnél.

Emlékeztetett: az Omninvest 2006-ban került nemzetbiztonsági ellenőrzés és védelem alá. Ilyenkor elemi feltétel, hogy a tulajdonosokkal is tisztában legyenek - emelte ki. Megjegyezte azonban, hogy "ezt az alapvető feladatot nem tudták vagy nem akarták elvégezni a Nemzetbiztonsági Hivatal dolgozói". Demeter Ervin szerint ez a vezetők hozzájárulása, elvárása nélkül nem történhetett meg.

Hangsúlyozta: egy ilyen cég, mint az Omninvest tulajdonosai nem maradhatnak rejtőzködve.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e tudni, kiről van szó a III/III-as tiszt személyében, Demeter Ervin úgy válaszolt, lehet tudni, de ő nem kívánja megnevezni.

A Heti Válasz azt írja, az időközben elhunyt Kaizinger Zoltán volt az a III/III-as tiszt, aki beszervezte a Fidesz-tag Szeszák Zsoltot, akinek az volt a feladata, hogy erősítse a Hősök terei újratemetést ellenző hangokat a párton belül.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×