eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Fidesz szerint Forgács Imre Gyurcsány Ferenc kinyújtott karja

A Fidesz szerint Forgács Imre Gyurcsány Ferenc kinyújtott karja, minisztersége pedig a volt kormányfő visszatérésének bizonyítéka.

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője azután juttatta el közleményét az MTI-hez, hogy a kormányszóvivő szerdán bejelentette: Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára lesz Draskovics Tibor utóda az igazságügyi és rendészeti tárca élén.

Kontrát Károly ezzel kapcsolatban azt írta: Gyurcsány Ferenc 2004-ben is Forgács Imrét küldte a kancelláriáról a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz "növelni a kormányzás hatékonyságát".
A fideszes politikus szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszak folytatódik: Bajnai Gordon miniszterelnök Gyurcsány Ferenc "hű bizalmasát" nevezte ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium élére.

"Miután Gyurcsány Ferenc megkapta az MSZP választási listájának negyedik helyét, úgy tűnik, személyi kérdésekben is szabad kezet kapott, most már nyíltan ő állíthatja össze a kormánynévsort. Ma egyértelműen bebizonyosodott, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő" - összegezte véleményét Kontrát Károly.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×