Egyértelműen az új típusú influenza szövődményeként kapott agyvelőgyulladást az a négyéves kisfiú, akit egy hete a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban ápolnak. Az esetről először a TV2 számolt be.
Czinner Antal, az intézmény tudományos igazgatója az InfoRádióban elmondta: a kisfiút életveszélyes állapotban vitték be, azóta állapota szépen javul. Az orvos megerősítette, hogy a gyerek korábban megkapta a H1N1-es vírus elleni védőoltást.
A betegség nem az oltás miatt, hanem az oltás utáni, de még nem védett állapotban alakult ki - mondta a Heim Pál Kórház tudományos igazgatója Úgy vélte, hogy a felépülést mindenképpen segíti, hogy már valamiféle védettség jelen volt a gyerek szervezetében néhány nappal a vakcina beadása után is. Emlékeztetett arra, hogy a teljes védettség csak 10-14 nap elteltével alakul ki.
Czinner Antal szólt arról is, hogy az agyvelőgyulladás világszerte is ritka szövődménye az új típusú influenzának, ezért arról kevés a tapasztalatuk. A Magyarországon eddig a H1N1-es vírus szövődményeiben elhunytaknál kivétel nélkül vérzéses tüdőgyulladást okozott a vírus - tette hozzá.
Hanganyag: Gál Ildikó