"Izgága sportlövész volt a pécsi ámokfutó"

InfoRádió / MTI
2009. december 7. 10:51
Izgága, fegyverét hirtelen elsütő sportlövő volt első egyesületének vezetője szerint az egy ember halálával és három sérülésével járó pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja - írta az Új Dunántúli Napló.

Herbai János, a Pécsi Városi Lövész Klub vezetője a lapnak nyilatkozva azt mondta: náluk a megfontoltságnak, a koncentrációnak óriási jelentősége van, több jel utalt arra, hogy ezt a sportot nem G. Ákosnak találták ki.

A fiatalember már a kezdet kezdetén kijelentette, hogy őt nem a lőállásból, mozdulatlanul történő tüzelés, hanem az úgynevezett szituációs lövészet érdekli, melyben mozgás közben kell lőni. Amikor - a felnőttek körében példátlan módon - néhány hét után otthagyta az egyesületet, Herbai János arra gondolt, bizonyára azért tette, mert nem azt kapta, amire számított.

A klubvezető, aki a Baranya Megyei Sportlövő Szövetség elnöke is egyben, ezért is csodálkozott, amikor G. Ákos másfél év múlva, idén tavasszal megjelent nála, ajánlását kérve fegyvervásárláshoz. De nem volt választási lehetősége, az ajánlást ki kellett adnia, mert a fiatalember minden feltételnek megfelelt, papírjai rendben voltak.

A gyilkos későbbi egyesülete, az Első Pécsi Polgári Lőegylet vezetője, Gadó György ugyanakkor cáfolta, hogy G. Ákos szituációs lövész lett volna. Mint mondta, ahhoz sokkal komolyabb felkészültség szükséges, a fiatalember messze volt ettől. Ráadásul ezzel az ő egyesületüknél sem foglalkoznak, csak néhány tagjuk indul el ilyen versenyeken is - olvasható a baranyai napilapban.