Április közepe óta nyomozott a rendőrség a két jogi igazgatót érintő vesztegetési ügyben

InfoRádió / MTI
2009. december 6. 12:16
Már április közepe óta nyomozott a rendőrség a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatóit érintő vesztegetési ügyben. Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sajtószóvivője közölte: egy magánszemély feljelentése alapján indították meg az eljárást.

Emlékeztetett arra: a két igazgatót bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A rendőrség rajtuk kívül az ügyben további három ember ellen indított büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

A BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott - péntek este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el.

Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek megrendeléseket kaphassanak a Budapest Airporttól. A nyomozók szerint ezek a cégek folyamatosan, többszörösen túlszámlázták az elvégzett munkát, és az így szerzett többletbevétel egy részét később visszajuttatták a Ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalat igazgatójának.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A rendõrség a BA és BKV jogi igazgatója elleni eljárásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást