Erdő Péter: Lelket kell önteni az emberekbe!

Infostart
2009. december 4. 06:07
A 2010-es költségvetésben épület-karbantartásra semmilyen céltámogatás nem szerepel a katolikus egyház számára - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Erdő Péter bíboros.

Azt, hogy a katolikus egyház mennyi pénzből gazdálkodhat jövőre, csak tavasszal lehet megtudni - mondta az InfoRádiónak Erdő Péter bíboros, aki hozzátette: 2010 februárjában lesz a püspökkari, márciusban pedig az egyházmegyei gazdasági ülés.

Hozzátette: az épület-karbantartásra semmilyen céltámogatás nincs feltüntetve a költségvetésben. Az iskolafenntartások kapcsán is nyitott még a 2008-as évre járó kiegészítő támogatások kérdése. A jövő év elején az államnak pontos számot kell ismertetnie ennek kapcsán.

Minden nehézség között Krisztus örömhírét kell továbbadnunk, és az emberek üdvösségét kell szolgálnunk. Az emberekbe lelket kell ölteni, és meg kell mutatni, hogy életünk nemcsak a napi gazdasági problémákból áll - mondta Erdő Péter, aki hozzátette: a katolikus egyház karitatív tevékenységei közé tartozik, hogy próbálnak segíteni a gyógyszereket fizetni nem tudó idős vagy nagycsaládban élő betegeken.

Hanganyag: Szépvölgyi István


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást