eur:
394.25
usd:
370.27
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

MSZP: pénteken tárgyalnak az országos listáról

Az MSZP országos választási bizottsága és elnöksége pénteken tárgyal a párt országos listájáról, amit aztán szombaton a választmány is megvitat. Az MTI úgy tudja, a listát Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt vezeti majd.

Az MSZP választmánya által júniusban elfogadott - az országgyűlési képviselők kiválasztásának elveiről és rendjéről szóló - határozat szerint az országos lista biztos mandátumszerző helyeire olyan jelölteknek kell kerülniük, akik képviselővé válása a "párt alapvető érdeke."

Ebbe a körbe tartozhatnak az elnökség tagjai, a választmány és a frakció tisztségviselői, a pénztárnok, az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, a megyei elnökök, az MSZP szóvivője, valamint a törvényhozásban kiemelkedő szerepet játszó személyek, a politikai szövetséges szervezetek közismert személyiségei, illetve a szocialista képviselőcsoport "szakmai összetétele és működése szempontjából kívánatos" személyiségek.

Várható mandátumszerző helyre olyan jelölteket kell továbbá állítani, akik az elmúlt években a párt ügyvivőiként, platformjainak és tagozatainak vezető személyiségeiként, a párt társult ifjúsági szervezetében, a Societasban, az önkormányzatokban és a közélet más területein bizonyítottak, illetve olyan közismert, köztiszteletben álló személyiségek, akik képesek megszólítani a társadalmat.

Az MSZP vezetése korábban úgy döntött, hogy az országos listáról szóló vitát nem nyitja meg a 2010-es költségvetés parlamenti elfogadásáig; ez hétfőn megtörtént.

Mesterházy Attila - akit az elnökség és a választmány közösen egyhangúlag miniszterelnök-jelöltnek javasolt - várhatóan érdemben bele szeretne szólni a lista alakításába.

A nol.hu csütörtöki értesülése szerint a listán a második lesz Lendvai Ildikó pártelnök, őt Kovács László leköszönő uniós biztos követi. Az első tízbe kerül Szili Katalin, Szekeres Imre, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Gyurcsány Ferenc, Ujhelyi István és Botka László.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×