Távozik posztjáról Draskovics Tibor

Infostart
2009. december 2. 09:32
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya.

A közleményben szereplő indoklás szerint a tárcavezető azért döntött így, mert "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd".

A miniszterelnök a lemondást tudomásul vette, Draskovics Tibor decemberben távozik a kormányból.

Bajnai Gordon az OS-hez eljuttatott közleményében így reagált: "Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta lemondását, amit sajnálattal, de elfogadtam. Draskovics Tibornak köszönöm mindazt a munkát, amit minisztersége alatt az ország közbiztonságának megerősítéséért tett, a mindennapok biztonságának fenntartásában elért."

A miniszterelnök szerint a felügyelete alá tartozó rendőrség hatékonyan lépett fel a szélsőséges szervezetek ellen, sikeresen indította be a Rend és Biztonság programot, amelynek része a közbiztonság további erősítése, a rendőrség állományának bővítése és a településőri rendszer kialakítása. A Draskovics Tibor vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jogalkotási munkájának köszönhetően hatékonyabbá vált az állami közigazgatás - olvasható a közleményben.

Bajnai Gordon szerint az igazságügyi tárca vezetője miniszterként sikeresen vitte véghez a büntető törvénykönyv szükséges szigorítását a többség szabadságjogainak védelmében, és a polgári törvénykönyv módosításait, amely korszerű elemeivel tovább erősítette a modern magyar jogrendet.

A Fidesz szerint "végig tekintve Draskovics botránykrónikáján, bőven itt volt az ideje távozásának. Ugyanakkor az egész Gyurcsány-Bajnai kormánynak már régen ugyanezt kellett volna tennie. Távozásukkal újabb öt hónapnyi kilátástalan vergődést spórolhatna meg Magyarország."

Melléfogások

Igazságügy-miniszterként Draskovics Tibor legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügye egy, a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezetnek tulajdonított robbantásról készített felvétel bemutatása volt.

"Ezt a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották fel, ők készítették erről a felvételt" - mondta egy sajtótájékoztatón. Később azonban kiderült, hogy a felvétel 2007-ben készült, és semmi köze a Magyarok Nyilaihoz. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője felajánlotta lemondását, ám ezt a tárcavezető nem fogadta el. Draskovics Tibor iránt pedig - a kormányszóvivő nyilatkozata alapján - Bajnai Gordon kormányfő bizalma töretlen maradt.

Januárban Draskovics Tibor bejelentette a miskolci rendőrkapitány leváltását, mert Pásztor Albert azt mondta, hogy bizonyos bűncselekményeket csak cigányok követnek el, majd két nappal később a miniszter visszavonta az intézkedést.

Draskovics Tibor korábban pénzügyminiszterként is többször hibázott. 2007-ben például a PSZÁF elnöke és helyettese nyert ellene pert, mert a bíróság megállapította, hogy a pénzügyi tárca vezetőjeként jogszerűtlenül rúgta ki őket. Szintén pénzügyminiszterként rendre tévesen hangsúlyozta, hogy tarthatók a költségvetésben meghatározott tervek, ám többször is kiderült, hogy nagyobb volt a hiány az általa prognosztizáltnál.

{{keretes_cim}}

Draskovics Tibor az ELTE jogtudományi karán szerzett diplomát. Ezután a Pénzügyminisztériumban dolgozott, 1988-tól jogi főosztályvezetőként, majd 1990-től helyettes államtitkárként, s tagja volt a privatizációs kormánybizottságnak.

Draskovics 1994-től négy évig a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt, 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke lett, címzetes államtitkári rangban.

Két évvel később a kormányfő pénzügyminiszterré nevezte ki, ezt a posztot Gyurcsány Ferenc kormányában is megtartotta, egészen 2005. április 18-ig. Felmentése után a Magyar Villamos Művek elnökévé nevezték ki.

2006 júniusától kormánybiztos, a kormányfőnek alárendelt Államreform Bizottság alelnöke volt, majd a testület megszüntetése után, 2007 júliusától a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki.

2008. február 19-től Takács Albertet váltotta az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton, és tárcáját a 2009-ben alakult Bajnai-kormányban is megtartotta.



KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást