eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szalka András: a H1N1 oltást tekintve most már "azzal főzzünk, amink van"

Bár fenntartja korábbi véleményét, a jelenlegi helyzetben - "azzal főzünk, amink van" alapon - ha a politika az Omninvest oltóanyagát választotta, akkor azzal kell oltani mindenkit - válaszolta az MTI megkeresésére szerdán Szalka András infektológus, a Szent László Kórház nyugalmazott orvos-igazgatója. Szerinte inkább importálni kellett volna az oltóanyagot.

A szakember szerint sokan és sokféle módon félreértették, félremagyarázták október 19-ei nyilatkozatát, amelyben egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy a "kormányzat által más megelőző és gyógyító tevékenységek rovására is promotált vakcina nem alkalmas a kiemelt rizikócsoportok: állapotos nők és kisgyermekek oltására". Ezt a kijelentést a szakmán belül és kívül többen úgy fordították le, hogy "oltásellenes" vagyok, ami nem igaz - magyarázta Szalka András.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen alternatív megoldásokat tartana jobbnak az Omninvest vakcinájához képest, az infektológus kifejtette: Európán belül három olyan vakcinát is gyártanak, melyek kevesebb fehérjét, és nem alumínium adjuvánst tartalmaznak, szemben az Omninvest oltóanyagával.

A hazai vakcina higanytartalma miatt aggódók félelmeit is el lehetett volna oszlatni, ha Magyarország megállapodott volna valamelyik érintett állammal a minden szempontból jó minőségű oltóanyag behozataláról - fűzte hozzá Szalka András, aki kitért a gyógyszeres kezelés fontosságára is.

Szerinte ha egy terhes nő belázasodik, azonnal el kellene kezdeni a gyógyszeres kezelését. Több tonna erre alkalmas szerrel rendelkezünk, de valamiért mégsem alkalmazzák eléggé ezt a lehetőséget - közölte a nyugalmazott orvos-igazgató, aki ismételten nyomatékosította: szó sincs arról, hogy ő oltásellenes volna.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×