Bundaügy: feljelentés-kiegészítést rendelt el az NNI

Infostart
2009. december 2. 16:10
Csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolásáról megjelent nyilatkozatok alapján - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.

Feljelentés-kiegészítést rendelt el csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda az utánpótlás-válogatott labdarúgókra vonatkozó lapinformációk alapján a fogadási botrányban - közölte az InfoRádióval Bartha László szóvivő. Kiemelte: megérkezett az MLSZ feljelentése is, amit csatoltak az eljáráshoz.

Jelenleg zajlik az adatgyűlés és a tanúk meghallgatása, a Nemzeti Nyomozó Irodának pedig 15 napon belül kell dönteni arról, hogy indít-e nyomozást - mondta a szóvivő.

Az MLSZ keddi sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy a szövetséghez időközben eljutott információk alapján Helmeczy László alelnök feljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen, a magyar labdarúgást feltételezhetően befolyásoló bűncselekmények miatt.

A Nemzeti Sport korábban arról írt, hogy két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte: megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást