eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A magánszektorban folytatja a munkát a posztjáról lemondott Draskovics Tibor - a nap hírei

A magánszektorban folytatja a munkát a posztjáról lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter. Tovább emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Közös pénzügyi felügyelet létrehozásáról állapodtak meg az uniós tagállamok pénzügyminiszterei.

A magánszektorban folytatja a munkát a posztjáról ma lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter. A távozó politikus az Index.hu értesülését, amely szerint a PriceWaterHouse Coopers munkatársa lesz, nem erősítette meg; mint mondta: még nem kötelezte el magát. Draskovics Tibor megismételte: azért döntött a távozás mellett, mert úgy érzi, hogy az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd. A miniszter a döntés időzítésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy megvárta a 2010-es költségvetés elfogadását. A döntést Bajnai Gordon kormányfő tudomásul vette. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: Draskovics Tibor minisztersége botránykrónikának tekinthető, és bőven itt volt az ideje távozásának.

Újabb kismama került - feltehetően az új típusú influenza miatt - a Semmelweis Egyetem klinikájára. Egy másik várandós nőt, akinek a szervezetében már kimutatták a H1N1-es vírust, már napok óta az intézményben kezelnek. A kórház tájékoztatása szerint a két asszonyon császármetszést hajtottak végre, mindketten lélegeztető-gépen vannak. Jákó Kinga, az egyetem orvos igazgatója elmondta: az új influenza gyanújával kezelt kismama 31 hetes terhes volt, 2200 grammos gyermeke egészséges, és a másik asszony gyermekét is sikerült megmenteni. Közben az egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy tovább emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Székely Tamás azt mondta: a heti jelentés szerint 18 százalékkal többen, 40,300-an betegedtek meg, mint egy héttel korábban. Hozzátette: eddig körülbelül a lakosság 20 százaléka kapott védőoltást.

A Japán-Magyar Baráti Társaság vezetőivel találkozott a szigetországban tartózkodó Sólyom László államfő. A köztársasági elnök Akihito császár meghívására négy napra érkezett Japánba. Sólyom László csütörtökön találkozik Akihito császárral és Hatojama Jukio miniszterelnökkel, valamint a japán parlament két házának vezetőjével.

Konzultációt kezdeményezett péntekre Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azokkal a közgazdászokkal, akik néhány nappal ezelőtt nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést. Koszorús László, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője elmondta: a pártelnök azért javasolta a megbeszélést a levél aláíróival, hogy megvitassák a költségvetés elfogadása után kialakult helyzetet. A nyílt levélben 29 ismert közgazdász úgy értékelte, hogy a jövő évi költségvetés rossz irányba viszi a gazdaságot, mert nem kezdődnek meg a reformok, nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességét, a költségvetési hiányt pedig alultervezi.

Csoportos létszámcsökkentés lesz a Magyar Televíziónál - közölte az intézmény. A tájékoztatás szerint emellett felszámolják a regionális stúdiókat, valamint megszűnik a magasabb jövedelműek béren kívüli juttatása is. Az MTV menedzsmentje válságkezelésnek nevezi a döntéseket, amelyekre - mint olvasható - azért van szükség, mert a parlament minden költségvetési céltámogatást elvont az egyébként is alulfinanszírozott közmédiumtól.

Benedek Fülöp menesztését sürgeti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról a Magosz. Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója az InfoRádióban úgy vélte: Oszkó Péter pénzügyminiszternek azonnali hatállyal fel kell mentenie az agrártárca volt szakállamtitkárát, akit hivatali visszaélés miatt nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Heves Megyei Bíróság.

Jelentős politikai nyomást tapasztalt az ifjúsági szakterületen az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban és utódszervezeteinél a tárca kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkára. Topolánszky Ákos a Zuschlag-per mai tárgyalási napján a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon azt mondta: főként Mesterházy Attila akkori államtitkár érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit. Topolánszky Ákos, aki 1999 és 2003 között dolgozott a tárcánál közölte: a minisztérium által kiírt pályázatok szakmai értékelése után a politikai államtitkár átnézte a nyertes listát, és előfordult,hogy azt át kellett dolgozniuk.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×